1.
Na szép... Megint ugyan ott tartok mint eddig. A nyaram ugyan úgy unalmasan telt el. Nem mindig, mert a többiekkel is jól el voltam, de ugye nem mehettem ki mindig... Kedves. De komolyan. Fiút sem sikerült találnom magamnak. Az osztályban a fiúkkal jóban vagyok, befogadtak maguk közé, de semmi több. Nem néznek rám úgy. Bezzeg ha megjelenik valami miniszoknyás csaj, máris a nyálukat csorgatják. Én annyira nem értem a fiúkat. Folyton csak a külsőt nézik, és csak nagyon kis százalka gondol a belsőre is. Na meghogy ezek a lányok ugye élvezik a figyelmet. Élvezik, hogy mindneki megfordul utánuk, mindenki dicsőiti őket, no meg persze bárkit és bármit megkaphatnak. A szüleik is dúsgazdagk általában... Az ilyeneknek van aranyéletük...
De nem is tesznek semmit azért a sokmindenért. Mindenkin átgázolnak, mindenkit szivatnak, persze csak azt aki engedi. Bezzeg aki mindenkivel kedves és segít, nem kap semmit. Milyen önzetlen az Isten. Tudom lehet, ha én is olyan életet élnék, nem mondanám ezt. Bár én szeretem ezt az életet. Jobb így nekem. Csak akkor nekik se lenne ennyi. Gonoszságnak érzem. Lehet, hogy én vagyok az önző, de akkor sem érzem igazságosnak. Az "ilyeneknek" mint mi, legalább van szeretet a szívünkben, tudunk szívből nevetni, és sírni.
Most őszintén, tudnak az ilyenek sírni másért is nemcsak azért, mertletörött a körmük..?
Az ilyen fiúk sem jobbak. Egyenesen méreg a lányszívekre...Kihasználnak, majd eldobnak, mint valami szennyes törölközőt, vagy ruhát.Nem is akarok soha az életemben ilyen barátot. Inkább meghalok egyedül, de nem egy ilyen melett. Azzal csak magamat árulnám el. No mindegy is... Lehet, hogycsak a féltékenység szól belőlem,mert nekik mindig van valakijük és sosem magányosak, de... Nem hiszem... Meg amúgyis hogyha...
- Moooooolllyy!!! Mooooolllyyyy!! Élsz méééég? - A testem hirtelen rázkódni kezdett, és erre felpillantottam.
- Mi van? Ég az iskola? - Néztem felvigyorogvaa félig elfogyasztott salátámból, ami az ebédem volt.
Magam előtt Esztert láttam, aki már ovis korom óta a legjobb barátnőm.
Na persze ez sem indut valami jól. Eleinte utáltuk egymást, márha oviban lehet ilyenről beszélni, de aztán valahogy mégis nagyon jóban lettünk. Aminek szíből örülök, mert életem legszebb perceit neki köszönthetem. Az oviból elballagva sem szakadt meg a kapcsolat hétvégénként mindig elmentem hozzájuk vagy ő jött. Gyakran ott is aludtam.
Félhosszúbarna haja volt, amit általában kiengedve hordott, és szerintem gyönyörűzöld szeme, amit mindig is irigyeltem tőle. Nem gyakran szoktunk összekapni, de ha összekapunk, akkor általában megtudjuk beszélni. Csakugye mind a ketten makacsok vagyunk és sosem engedünk... Aztán valahogy a végén mégis ugyan úgy hülyéskedünk, mint azelőtt. Érdekes barátság ez, semmi pénzért nem adnám. Mert ez az érdekes jóértelemben van.
- Ugye ég? Most van a sorakozó, mert lángokban áll. - Ragadtam meg a két vállát. - És minden tanár bent égett, az igazgatónővel együtt. - Kezdtem el rángatni és a láng az én szememben gyúlt ki.
- Nem, nem ég az iskola, és - sajnos - a tanárok is életben vannak, csak már elég régóta szólongattalak, és semmi jelét nem mutattad az életnek.
- Tehát olyan voltam, mint általában.Agyhalott, és tiszta Hannibal Lecter. Hohóó, amíg nem mondasz valamit magadról, én sem válaszolok a kérdésedre!- Mondtam és megint a salátámra pillantottam. Megfogtam a villámat, és egy jókora darabot rátűztem. A számba tettem, és rágni kezdtem.
Ez volt a kedvencem. Mozzarellás saláta. Friss, könnyűelkészíteni, és egészséges.Van benne zöld sali, meg mozzarella - nem meglepő módon - paradicsom, paprika, és nagyon finom ezersziget öntet.Na persze nem vagyok az a megtestesült Schobert Norbi. Csak suliba ebédre mindig ezt hozok. Jobb mint a menzakaja, és olcsóbb mint a büfé, révén anyáék is ezt visznek. Szóval a csokinak meg a chipseknek - meg amiben cukor van - nem tudok ellenállni.
- Végülis ja. - Őis lepillantott a szendvicsére, majd beleharapott.- Te Molly... Hova akarsz menni továbbtanuli? Én arra gondoltam, hogy Egerbe megyek... Az Eventusba... Ott kitudnám fejleszteni a rajztudásomat... És arra gondoltam, hogy te is jöhetnél oda... Te is tök ügyesen rajzolsz és arra gondoltam...
- Nem. - Mondtam minden kertelés nélkül. - Tudod jól, hogy nem vagyok az a művészmester, mint te és hogy nem is akarok ezzel foglalkozni hivatásszerűen. Te viszont teljesen tökéletes vagy oda. Már most úgy rajzolsz, mint egy hivatásos grafikus. A rajzaid nem is tudom hány versenyt megnyertek. De én nem megyek oda. Sajnálom. Lehet hogy még nem találtam ki hova megyek, de oda biztos nem. Ne haragudj.
Ez csak a fél igazság volt. Ugyanis azért nem akarok oda menni - nem azért, mert nem tudok rajzolni, ez részlet kérdés, az Eventusosok 80% nem olyan profi, mint Eszti - hanem azért mert nem akarok kollégista lenni. Hülye indok tudom, de messze nem vagyok olyan érett, mint Ő.Nameg anyám sem engedne el. És kivételesen ebben egyetértek vele.Én nem tudom milyennéválnék ott.Száz százalék, hogy nem tanulnék, és elzüllenék. Valami drogos helyen kötnék ki, és túladagolásban meghalnék. Lehet, hogy nem bízok magamban, denem kockáztatok. Maradok Gyöngyösön. Nem rossz ez a hely, itt van a Mátra is. Nem mintha nem láttam volna már vagy ezerszer, de én szeretek itt lakni. Jó kis hely ez. Szerintem a Vak Bottyán Jánosba fogok menni. Kiválasztok valami erősebb szakot, mondjuk a közgazdaságot és kész.
- Dehát miért?
- Mondom... Az nem az én iskolám. Nem is az, hogy nem tetszik, csak... Nem tudom. Nem érzem oda valónak magam. - Felálltam és elindultam a kuka felé.
Maga az egész suli egy hatalmas épület. Ha messziről, apám lakásából nézzük csak ablakokat lehet látni. Egybe van a kötve a József Attila szakmunkással és középsulival. A tornataterem hatalmas, uszoda is van, na meg minden fontosabb tantárgynak terem. (Kémia, fizika, technika, rajz, ének, nyelvi labor stb.). Vannak sporttagozat osztályok is, mert az elmúlt években sportiskola lettünk. A bölcsödéről még nem is beszéltem. Mert hát igen, valamilyen okokból az is van. Gyakran látjuk a kicsiket és a dadákat kint lenni az udvaron. Szeretem ezt a helyet... Valamiért olyan érdekes kisugárzása van, és én szeretem az érdekes dolgokat.
Kidobtam a maradék salátámat és végignéztem az udvaron. Mindenhol végzős nyolcadikos gyerekeket láttam. Kisebb vagy nagyobb csoportokba voltak verődve. Ebből látszik mennyire nagy a megkülönböztetés. Vannak a menők, akik "mindenki felett állnak" vagyis csak azt hiszi, vannak a totál lúzerek, akiket senkisem bír, és csak ők maguk tudnak nevetni na vicceinken (tök szánalmas, erről nekem is ez a véleményem), vannak a kockák, akik mindig tanulnak, vannak a sportolófiúk akik mindig a focival vannak elfoglalva, habár velük nincs sok bajom. Na meg vagyunk mi az olyanok akik nem tartoznak nagyon sehova, de mégis jól el vannak. Nem vagyunk sehonnan kiutálva, mi döntöttünk úgy, hogy nem tartozunk egy megadott helyhez. Ide tartozik Eszti, Anina, Bálint, Letti, Kinga, Viki, és Én, Molly.
Ahogy oldalra néztem, meg is láttam őket, amint a szokásos helyünkön ülnek egy nagy kőfalon.
Időközben már Eszti is odament hozzájuk. Néhány percig elméláztam ott mikor Letti integetni kezdett. Őt is nagyon szeretem. (Nem mintha a többieket nem szeretném, de ők ketten azok akiket különösen.) Eleinte nem szerettük egymást annyira, kimondottan utáltuk. Mindekettőnkek megvolt a másikról a véleménye. A nem túl szép véleménye. Aztán egy kis idő múlva, már nem is emlékszem, hogy de elkezdtünk beszélgetni, és megkedveltük egymást. Abból pedig barátság lett. Igen jó barátság. Talán, mert Esztivel is így indult… Nem tudni.
- Molly! Ott akarsz állni életed végéig? Vagy hajlandóságot mutatsz idejönni esetleg? - Kiáltott oda nekem.
- Ó, a fenébe most le lőtted a tervemet! - Kiáltottam vissza
nevetve, és elindultam.
A nap már majdnem a legmagasabb ponton járt, de a levegőkifejezetten hűvös volt. Bár ez nem meglepő, így szeptemberben. Meg ezen az időjáráson már meg sem lepődök. A "nagy" negyed órás kaja szünetből mégcsak 5 perc telt el. Eszti már angol után odarohant és azt mondta, találkozzunk ketten az udvaron, mert beszélni akar velem. Ez a beszélgetés igen rövidre sikeredett. De nem fogok neki mást mondnai, mint amit érzek. Ha megbántom, ha nem. Ismerem már annyira, hogy nem veszi magára az ilyeneket. Tudja, hogy kertelés nélkül megmondom neki amit gondolok, ezért is olyan szoros ez a barátság. És amint látom már nevetgél, szóval el is felejthette az ügyet. Megha Egerbe is fog járni, és koleszos lesz, a barátság közé az sem állhat. Ott a nyár, nameg hétvégén is összefuthatunk, ha úgy van.
Megálltam a kőfal előtt (kb. 1 méter 50 centis), feldobtam a táskám, és felugrottam ülőpózba.
- Sziasztok. Mizu? - Köszöntem nekik.
- Nem sok, punnyadás van. És most azt vitatjuk mennyire rossz, hogy még egy évet ki kell bírni itt. Aztán a felvételi, ballagás... Ilyenek. - Válaszolt Kinga.
Őa csapatban az, akinek mindenről megvan a maga kis véleménye, nagyon szókimondó, senkinek sem hazudik, olyan mint Letti, a szemébe mondja, ha valkivel valami baja van. Ez alól senki nem kivétel. Ez dicséretes. Szerintem. Szokásához híven a Kiss-es pólója van rajta, meg egy farmer. Kinga imádja a rockot, meg a metált. Igen kifinomult zenei izlése van. Ez miatt sokszor ugratjuk is. De csak mértékkel. Legalábbis én.
- Vágom. Igen ez elég kényes téma. Fura, hogy eltelt nyolc év... Na szóval én meg éppen azt terveztem, hogy összeházasodom a kukával, és ott állok az idők végezetéig, amíg Letti le nem lőtte a csodálotos ötletem... Borzasztó.- Szomorú, megbántott fejet vágtam, és az arcom a kezembe temettem.
Mindneki nevetésben tört ki. Nálunk mindig megvan a hangulat. Sosincs rosszkedv. Ezért szeretek ennyire itt lenni. Itt nem érzem azt, hogy szomorúvagyok, vagy ilyesmi. Valaki mindig hülyéskedik, és így az esetek többségében nevetünk.
- Dehát Jani nekem azt mondtad én vagyok az egyedüli az életedben!!! -Hallottam a hátam mögül Anina - Bözsi - hangját.
Ez volt a mi kis játékunk. Én vagyok Jani a férj, őpedig Bözsiaz asszony. Mindig kitalálunk valamit, amivel a többieket fárasszuk. Na meg magunkat.
Anina is egy összetett személyiség, mindig mosolyog, nem lehet lehervasztani a rosszkedvétszinte semmivel sem. Bár nem próbáltam még, de nem is akarom tudni milyen.
- A fenébe, tudtam, hogy nem kellett volna hangosan mondanom! Hát úgy tűnik...- Fordultam meg, de a mondat közepén a látottaktól letablóztam.
Ezzel nem csak én voltam így, hanem a körülöttem lévőösszes ember. Mindenki meglepődve ült. Ilyet sem mindennap látni. Anina egy fiúkezét fogva állított be, és ott álltak mögöttünk, mint egy menyasszony meg egy férj az oltár előtt. A fiúMartin volt, aki... Hát hogyis mondjam... Nem a szeplőtlen életéről volt híres az osztályokban, meg az iskolában. Meg a környéken... Meg a városban. Elég érdekes hírek terjengtek róla... Ivott, cigizett, és hát a rosszabbak szerint drogot árul. Engem különösebben nem érdekelt a gyerek, mert nekem nem próbált semmit eladni, meg ilyesmi. Amíg engem nem kever bele semmibe, addig nem érdekel, hogy mit csinál... De így látni, hogy Aninával úgy állnak, mint egy pár... Nem tudom mit gondoljak.Főleg, hogy Anina eddig mindig azt mondta; neki sose lesz barátja, mert nem akar, egyedül is boldog, és független szeret lenni. Bár az is lehet, hogy csak közeli barátok, ahogy őt ismerem ez kitelik tőle, szóval nem lepődnék meg túlzottan. De abból itélve ahogy egymás mellett vannak...
- Na mi van? Úgy ültök ott, mint akik most látták meg Michael Jacksont normális orr-ral! - Kuncogott. - Amúgy Bálint hol van?... Ja tényleg beteg lett, mondta msn-en.
Először Viki tért észhez.
- Ja igen beteg lett, egész héten nem fog jönni. Valami vírust kapott el az öcséttől. És ki ez az úriember ott melletted? Mármint ha szabad tudni, és nem hadititok. - Kacsintott rá.
Úriember, hah... gondoltam.
- Ja, hát ŐMartin. Gondolom ismeritek, 8.a-s. És hát augusztus óta... A barátom is. - Vigyorodott el. - Mostanáig nem éreztük elérkezettnek az időt, hogybemutassam, de úgy gondoltuk már készen álltok a híre.Bálintnak meg majd elmondjuk, ha már ő is lesz suliban.
- Ezt most úgy mondtad, mintha az anyám meg az apám lennétek, és azt mondjátok el, hogy gyereketek lesz. - A többiek nevetésbe törtek ki a beszólásomra, de én nem nevettem. Nem is mosolyogtam. Árulásnak éreztem, hogy 2 hónapon keresztül nem mondta el nekünk, és titkolózott, ha kihivtuk, valami hülyeség miatt lemondta. Mérges vagyok rá. Most tényleg igazán. Mindig mindent megbeszéltünk, és elmondtunk egymásnak. Most meg ez. Lehet, hogy a többiek nincsenek ezzel így, de engem zavar. Nagyon is.
- Jajj, Jani most miért mondod ezt? - Korolt át, és ölelt meg. - Olyan mérgesnek tűnsz, mi a baj? - Engedett el, miután feltűnt neki, hogy nem ölelek vissza.
- Nem annak tűnök, az vagyok. Tudod eléggérosszul esik, hogy eddig nem mutattál hajlandóságot bemutatni. Lehet, hogy másnak nem, de nekem igen. - Felálltam és minden szónélkül otthagytam őket. Köszönni sem köszöntem, csak felkaptam a táskámat a földről, és gyors lépésekkel, szinte futva az épületbe mentem.Hátra sem néztem. Úgy éreztem az csak rontana a most már nem mondható túl rózsás helyzeten, mert úgy tűnhetne nem gondoltam komolyan. Pedig halálosan komolyan csináltam mindent. És úgy érzem nem oktalanul. Ezzel akartam megmutatni neki - Aninának -, hogy becsapott. Vagy nem tudom mit csinált. Szóval számomra elárult.
Úgy érzem, meg gondolom józan paraszt ésszel, hogy most elmondhatnak mindennek, de nem érdekel. Ha ez esik jól nekik, élvezzék csak. Ha azt teszik egyikük sem jobb a többi osztálytársunknál, akiktől pont el akarunk ütni személyiségileg.
Én nem megyek bele ilyen kis játékokba.
Ha tetszik nekik, ha nem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
"Hogy vagy?" Csak egy kérdés, semmi több, de mennyi mindent tud jelenteni, ha felteszik néha-néha a megfelelő időben a megfelelő emberek. 
