Első fejezet

Minden egy esős napon kezdődött. Szobámban ülve hallottam a konyhában zajló eseményeket. Olvasni próbáltam, de nem jártam sikerrel. Az esőcseppek koppanásának ritmusa nem hagyott koncentrálni.
-Kész vagy már? –kérdezte apám kicsit erőteljesebb hangerővel.
-Már csak egy perc!-jelzett anyám, bár ez a négy szó igen ismerősnek tűnt.
Mama sosem volt egy igazán összeszedett nő, de ez tette ennyire kedvessé és én pont ezért szerettem.
Gyorsan benyitotta a szobámba, adott egy puszit a fejemre, majd kisuhant az ajtón. Még hallottam, ahogy elköszön a nagyitól, majd pedig kicsit gyorsabb léptekkel haladt a bejárati ajtó felé. Végül az ajtó bezárult.
Egy üzleti megbeszélésre siettek. Fontos volt ez mindekettőjük számára, hiszen szinte idejük 80%-át a munkának szentelték.
Az idő későre járt, így lassan nyugovóra tértem. Az alvás nem ment túl könnyen, még mindig nem tudtam elrugaszkodni az eső zajától.
Reggel mikor felébredtem sivárság fogadott. Abban a pillanatban, a mindig meleg, kedvességet árasztó ház, ridegnek tűnt. Nagyi a kedvenc fotelemben ült, üresen bámulta maga elé. Ilyedten rámeredtem, de meg sem rezdült. Leültem a földre. Egy gondolat hirtelen átsuhant elmémen, amitől még a hideg is kirázott. Hirtelen felpattantam és végigkutattam a házat. Anyámat és apámat sehol sem találtam. Tudtam, hogy a megbeszélés sokáig tart, de biztos voltam benne, hogy mikor felébredek már itthon lesznek.
Az előbbi furcsa gondolat ismét visszatért. A tekintetem megakadt a telefonon. A kagyló lelógott a pultról, mintha valaki megfeledkezett volna róla. A gyomrom összeszorult. Visszaültem a földre. Ekkor nagyi felnézett, megláttam vöröses szemét, arcán pedig egy könnycsepp gördült végig. Beszédre nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki belőle. Majd újra próbálkozott.
-Történt valami miközben aludtál- kezdte, a hangja remegett. –Csúszott az út, egy kamion áthajtott a másik sávba és ütközött néhány kocsival.
-Nagyon szörnyen hangzik, de ez most miért ilyen fontos?-kérdeztem elég hisztérikus állapotban.
-Az első kocsiban ültek anyádék. Az autó teljesen összeroncsolódott, őket azonnal a kórházba szállították. Onnan érkezett a hívás,- a telefonra pillantott- egyikük sem élte túl.
A perc döredéke alatt, mintha minden összeomlott volna, nem éreztem a talajt, csak egy belső, égető fájdalmat. Szétterjedt a testemben és a következő pillantban már nem láttam semmit.
Pár perc telhetett el, míg én nem voltam magamnál. Az ágyamban voltam, mellettem ült nagyi és a szomszéd néni, mindketten aggódó szemekkel nézték, hogy mi történik velem. Egy pillantra mindent elfelejtettem, de amint mélyen nagyi szemébe néztem, már minden ismét világos volt. Az aggódásuk oka is ez volt és valószínűleg azt figyelték, mikor omlok össze megint. Magam sem tudtam mi következik, nem tudtam irányítani sem a gondolataimat, sem a mozdulataimat, semmit.
Csak ültem, néztem a falat. Próbáltam megemészteni az előbb hallottakat, de nem ment.
-Miért velük történt?-tettem fel végül ezt a kérdést, amire nem vártam választ.
Egy pillanat alatt végigfutott az agyamon minden szép emlék, amit sosem fogok elfelejteni. A szülinapok, a közös nyaralások, a viták és minden egyes együtt töltött perc. Soha nem gondoltam rá, mi lesz velem ilyen helyzetben, minden tökéletesnek tűnt, megrendíthetetlennek. És most bebizonyosodott, hogy nem az.