1.Rész – Warszawa bukása

-Kawa!Kawa!Kelj fel!Gyere reggelizni! –szólt Katara,az anyukám.
-Igen anya,megyek máris!Mi van reggelinek? –mondtam álmosan,közben kikászálódtam az ágyból.
-Hát... Bundáskenyeret csináltam.Tudod,háború van,és Warszawa áll vesztésre...
-Ó,anya,miért nem költözünk el?Ez a hülye Warszawa olyan egy lepukkant város!
-Kicsim! –szólalt meg felgháborodva az eddig csendesen üldögélő Ron,az apukám- Hogy mondhatsz ilyet!?
-Ááá,apa,hagyd,igaza van. –Mondta lemondóan Liam,a bátyám.Nagyot néztem,mivel eddig még sose állt az én pártomon.SOSE.
A regellit elfogyasztottuk.Egyszercsak megszólalt a telefon.
-Majd én felveszem! –szólaltam meg,de nem elég gyorsan,mert addigra már Liam felvette.
-Háló? –Mondta Liam,majd kiejtette a telefonkagylót a kezéből.- Apaa... Téé.. Tééged keresnek –Majd átnyújtotta apának a telefont,és leült.Úgy tett,mintha semmi baj sem lenne,de látszott a szemében,hogy sírnia akar.
-Liam... Minden rendben? –Kérdeztem.
-Igen.De bocsássatok meg,most ki kell mennem a... a wc-re –Mondta Liam,de már majdnem sírva.Gondoltam,megkérdem,menjek-e vele,hátha kiszedek belőle valamit.Csak az a baj,hogy a wc-re megy.Igenigen,mit szólna anya,ha ki szeretnék menni a nálam 3 évvel idősebb báttyámmal.Főleg a wc-re.És Liam mit szólna?Húú.. Hogyan nézne ki,ha egy 15 éves hugi kimegy a 18 éves báttyjával a wc-re..
WC-RE!!!Nem mehetek vele!Ne örjítsem már magam!
Miközben ezen elgondolkoztam,arra eszméltem fel,hogy anya sír apa vállán.Miért?Miért?Miért sír anya?És apa?Ő meg szomorú.Látszik.
-Van valami baj?
-Kawa-chan!Menj fel máris a szobádba,és le ne gyere este 8ig! –Mondta apa idegesen,és elkezdett sírni,miközben anyát vígasztalta- Egy mukkod se legyen!
-Igenis –Szóltam halkan.Sosem szólítanak Kawa-chan-nek,csak ha baj van.Baj lenne?Ez nem kérdés.Másképp apa nem sírna.De most jobb,ha engedelmeskedem.
-Te is felfele a szobádba! –Hallottam apa hangját lentről,ahogy kiabál.Gondolom Liamre.- Mégse!A húgod szobájába menj!És vigyázz rá!-Mondta hadarva
-De apa...
-Nem Liam,semmi apa!Eredj fel a húgodhoz!Este 8ig ki ne gyertek!
-Igenis! –Mondta Liam duzzogva.
Itt nagy baj lehet... Ilyen még sose volt.
Erre felért Liam a szobámba.Lehuppant az ágyamra.
-Mi folyik itt? –kérdeztem
-Nem tudom,de nem is érdekel.Ma este elmegyünk
-Mi?Hova?
-Nem tudom.
-Áááá,a telefon..
-Igen.A király egyik izéje volt.Tudod,apa katona.És Franciaország háborút üzen ellenünk,ami mára várható.
-Igenigen... Sajnos...
-Anya meg kell menjen dolgozni.Nem értem,minek kell ilyenkor menjen az eladó dolgozni,hiszen úgysem fognak vásárolni!
-Igen,én sem értem.Liam,akkor velünk mi lesz?
-Nem tudom.A barátnőm szakított velem.
-Mi?Miért?
-Nem tudom.De most olvassunk.Jó?
-Jó,Liam...
Nekiálltunk olvasni.
Sok idő eltelt,már 8 óra is elmúlt,de Liamel nem vettük észre.Kint még mindig a harc állt Franciaország és Lengyelország között.És Franciaország állt nyerésre...
-Liam!Most mi lesz?
-Nem tudom... Gyere utánam!
Követtem.A pincébe menekültünk.Ott vészeltük át a háborút.
Összesen két hétig voltunk lent.Az élelem és innivaló lassan elfogyott.
-Szerintem mostmár kimehetünk,szerinted Liam?
-Nem!!!Estig várnunk kell!
-Jóvan... –szóltam mérgesen
Egész idő alatt csendben ültünk.Nem volt mit meséljünk egymásnak.Egy 15 éves lány és egy 18 éves fiú egyenlő a halálunalommal,hogyha háború idején egy pincébe bújúnk.
Még ha nem testvér lenne,ellenénk,mert...
Szal értitek...
-Liam!Este van!Juhúúú,kimehetünk! –szóltam vidáman
-Oké.De én megyek előre. –és ezzel kiment.Meglátta anyát.Haldoklott.
-Kisfiam!Kisfiam!Mond el az igazat arról hogy mi nem ja –ennyit mondott,és... meghalt
-Anya!!!!NEEEE!!! –szaladtam sírva anyához.
-Anya,elmondom,hiddel! –mondta halkan,sírva Liam.
-Apa? –kérdeztem
-Ő.. ő is meghalt,gondolom.Alig élték túl.Elkel mondjam az igazat.
-Miről? –néztem rá tágra nyílt szemekkel.
-Tudod,amikor 1 éves voltál,japánból költöztünk ide.Azért olyan japános a neved.De lengyeles is.
-Igen... Gondoltam.De akkor neked és apának miért nem japán neve van?
-Amikor... Amikor kiköltöztünk ide,akkor a férfiak nevet változtathattak.És ezért.
-Érteeeem...
Ekkor vettük észre,hogy két francia ember jön felénk.Olyan 25 évesek lehettek,ha nem 28.A franciák betelepedtek két hét alatt,hogy az övék legyen teljesen ez a föld
-Kawa,fuss! –szólt Liam határozottan
-Nem!Nem hagylak itt!
-Most menj!Feltartom őket!
-De hisz fegyverük van!
-Ne ellenkezz nekem!Máris menekülj.
Elkezdtem futni.Tudtam: Liam megfog halni.Futottam,ahogybírtam.Egyszer csak lövést hallottam.Hátrafordultam.Liamet... Liamet megölték.
-Ne! Kiáltottam.
-Fuss! –Mondta elbicsakló hangon.Ez volt az utolsó szava.Miattam halt meg.Ez nem igazság!NEM!
-Megbosszulom a halálod Liam!Addig nem nyugszom!
Kiáltottam,majd elkezdtem futni.
Megmenekültem.Az egész családból én egyedül.Miattam halt meg a báttyám.Ez nem igazság!Miért miattam?Hisz...Hisz nem is a legjobb tesók voltunk.DE A TESTVÉREM VOLT,ÉS MEGOSSZULOM A HALÁLÁT!!!
Miközben ezt mondtam magamban,egyszercsak megálltam.Rájöttem: Nem tudok tovább futni.
-Utasok,beszállás! –Egy ember kiabálta.Egy repülőgéppel mentek valahová
-Erre én is felszállok! –mondtam magamnak,mivel senki sem hallotta.
-Szépestét,kiasassony.Hova szeretne utazni? –mondta a pilóta nekem.
-Japán ba tart repülő?
-Ez pont oda tart.Tessék felszállni!
-Oké,köszönöm!
Fellszáltam.Elsem hiszem.Tartok haza.HAZA.Ahol nincs háború...