Mina vagyok 16 éves lány,és ez az én történetem,az egész egy házi bulin
kezdődött.
Semmi különös nem volt táncoltunk, ittunk mint azt szokás egy jó bulin.
Este volt 9-10 körül. Benn voltunk 1 szobába sokan vettek körül ,de őt
mégis észre vettem,ahogy ott ült a kanapén és
nézett engem nem birtam levenni a szememet rolla,teljesen megbabonázott.
Egyszer csak megszólít az egyik legjobb haverom szinte olyan mintha a
testvérem lenne.
-Hé Mina ,hahóó. -Igen ,Henry mond.
-bambán néztem haveromra. Aki erre elkezdett nevetni.
-Hoztam neked egy kis sört,hogy ki ne száradj.
-Ohh köszi.nevettem el én is magam. -Henry ki az a srác ott benn a kanapén?

A fiú benézett a szobába, de értetlen fejjel néz vissza rám.
-Milyen srác? Senki se üll a kanapén.

Erre én is benéztem a szobába. De nem hittem a szememnek. -Pár percel
ezelőtt ott ült.-sutyorogtam halkan.

-Szerintem megárott neked a sok pia, menny ki szívj egy kis friss levegőt.
-Lehet, megfogadom a tanácsod kimegyek az erkélyre ha keresnek ott
megtalálnak. -ezzekkel a szavvakal el is indultam fel az emeletre, majd ki
az erkélyre .

Lágy enyhén hideg szél fújt, de mégis kellemes. Néha kirázott a
hideg.Hirtelen ledermettem, valaki ott volt a hátam mögött alig pár
cm-erre . Nem mertem megszolalni.

-Engem kerestél ?-szólalt meg az idegen enyhe kis kacajjal .

Hirtelen megfordultam, nem tudtam mit tegyek ott állt ő akit az előbb
láttam és káprázatnak véltem!

-Megijesztettelek?-mosolygott rám.
-Hát egy kicsit igen, de nem túl vészeshe he .

Probáltam eltakarni rémületem a fiú előtt de elég rosszul sikerült. A fiú
teljesen közel jött hozzám alig 2cm választott el minket egymástól. A
szívem úgy vert mintha kalapáccsal ütötték volna.

-Az előbb kérdeztem,hogy engem keretél-e, de úgy látom nem halhattad.
-Hát... Igen de hirtelen eltűntél és...
-És mi? Megfogta a kezem és a szájához tette.
-És hát azt hittem, hogy káprázik a szemem.
Erre egy fura mosolyt ejtett.
-Mi a baj? Látom, hogy izgulsz nagyon ver a szíved! Én miattam van?-tette
fel a kérdéseket az ismeretlen.

A szemébe néztem és elpirultam teljesen.
-Hát .....

Erre elnevette magát .Ettől még jobban pirultam.
-Te más vagy mint a többi ember!

Ezt fúrálottam de nem nagyon érdekelt ez a kijelentése.

-Miben hiszel?-vágta a csöndbe ezt a kérdést.

Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak és elmeséltem neki, hogy miben
hiszek...

-Lehet, hogy hülyének fogsz nézni, de én hiszek a vámpírokban.

Néztem ,hogy erre vajon lép-e valamit, és lépett.Teljesen közel jött
hozzám egy kis hely nem volt közöttünk. Ettől annyira dobogni kezdett a
szívem, hogy legszívesebben a kezében estem volna össze de nem tehettem.

-És mennyire hiszel bennük?-Komolyan nézett rám.
-Öhm ,kiskorom óta szeretem a vámpírokkal kapcsolatosdolgokat vámpír
történetek,vámpíros filmek és így tovább... Gyerekkorom óta nagy vágyam,
hogy én is vámpír lehessek, de tudom ,hogy ez nem lehetséges, sajnos...

Az fiú olyan komoly arccal nézett rám, de mégis egy kicsi vidámság is
látszott rajta.
-És most is szeretnél még vámpír lenni?
-Igen, nagyon nem is kicsit, de sajnos .... A szemébe néztem és nem is
tudtam tovább mondani ,mert megcsókolt.

-Az álmod, most valóra válik, ha még mindig akarod.

Ledermedtem nem bírtam moccani. A csókja olyan volt akár egy álom!

-Menjünk el sétálni valahova.-Jelentette ki a fiú.

Szó nélkül követtem, egy sötét kis utcában sétáltunk már majdnem a végén
voltunk mikor kérdeztem:

-Hova megyünk?
-Pont ide!

Az utca végén mezőség volt és az útján álltunk meg.Semmit se lehetett
látni a sötétségbe őt is csak épphogy láttam,pontosabban éreztem mert
fogta a karom. Magához húzott teljesen és csókot adott nekem majd egyre
hosszabb és hosszabb csókok követték egymást mire észre vettem h már a
nyakamnál van. Szúró fájdalmat éreztem, nem mertem sikoltani ezért
átkaroltam és a vállába kapaszkodtam majd a ruhájába markoltam, hogy
levezessem a fájdalmat. Alig bírtam állni éreztem, hogy egyre gyengébb
vagyok, össze akartam esni, de nem bírtam mert erős karjai tartottak.
Éreztem, már nem bírom tovább szemeim lecsukodnak, szorításom meggyengült.

Még annyi rémlik mi előtt elájultam volna, hogy szemfogait a húsomból
kivette és karjába emelt, a földtől elrugaszkodott.
Innentől kezdve se kép se hang. Mire felkeltem, egy házban találtam magam
egy franciaágyon. Elfordultam jobbra és megláttam őt, akinek még mindig
nem tudom a nevét.
Fel akartam ülni de nagy fájdalmat éreztem a nyakamban, mire felültem már
ott ült mellettem és fogta a kezem.
-Még nem vagy elég erős, hogy felállj pihenned kell még.-aggódott
hallatszott a
hangján.
-Rendben, de mi a neved?- Már nem bírtam tovább muszáj volt megkérdeznem.
-Damien.. - el mosolyodott mert látta rajtam a nagy kíváncsiságot.

Az igazság az az, hogy tényleg nagyon tudni akartam, hogy-hogy hivják az
ismeretlent.

-Damien? -Igen. -Hm tetszik ez a név.

Erre a kijelentésemre mind a ketten elnevettük magunkat. Csend volt én se
szóltam és ő se egy hang mégis megtörte a csendet az pedig a telefonom
volt.
-0:00 van kereken.-hangoztattam a csengés okát.

-Nem vagy éhes?
-De igen, de nem tudom, hogy pontosan mit kívánok.
Damien felállt és nyújtotta a kezét nekem, megfogtam és elindultunk, ki a
szobából majd a ház ajtaján. Átkarolt és egy szökkenéssel elhagytuk a
talajt, már a levegőben szálltunk. A város parkjában kötöttünk ki.
-Éhes vagy még? kérdezte lágy hangon.
-Igen, most már nagyon.- mosolyogva néztem Damien-t .
-Mindjárt jövök, maradj itt!

Fej bólintással jeleztem válaszom. Damien eltűnt és mire vissza jött egy
fiút fogott aki enyhén alkohol szagú volt és nem volt eszméleténél.
-Tessék egyél.
-Ezt, hogy érted? - Néztem értetlenül szerelmemre.

Damien a kezét a fiú nyakához tette és karmát meghúzta rajta. A vér
kibuggyant és nem bírtam megállni , hogy ne menjek oda és harapjak a
nyakába.
Megtette, beleharaptam és amit akkor éreztem felülmúlhatatlan volt. Az a
zamatos érzés édesebb a méznél is. Kiszívtam a fiú minden csepp vérét.
Mintha új életre kaptam volna éreztem, hogy élek, de már nem úgy mint rég.
Damien letörölte a számról a vér cseppeket és tovább mentünk, vissza soha
többé nem néztünk. Sokáig hívogattak a telefonomon, csak egy üzenetet
küldtem a szüleimnek, hogy jól vagyok ne aggódjanak értem, majd
összetörtem és kidobtam a kukába.

A buli véget ért mint minden buli, nem tudom, hogy másnak milyen volt a
vége, de azt igen, hogy nekem felül múlhatatlan.
 

Elmondom a véleményem!